Napi: egy hét maradt a pótköltségvetés elkerülésére
Az Orbán-kormánynak alig egy hete maradt, hogy a valóságtól elrugaszkodott makropályát a realitásokhoz igazítsa − ellenkező esetben a Napi Gazdaság szerint jöhet a pótköltségvetés.
Az Orbán-kormánynak alig egy hete maradt, hogy a valóságtól elrugaszkodott makropályát a realitásokhoz igazítsa − ellenkező esetben a Napi Gazdaság szerint jöhet a pótköltségvetés.
Tőkeemelést hajt végre a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-ben az állam, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pedig beolvad az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-be. A tőkeemelés többek között a külső forrásbevonáshoz szükséges. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) pedig az egyetemek, főiskolák, illetve a budapesti Erkel Színház támogatása érdekében kap pénzt.
Saccra emelnék meg kormánypárti képviselők az evából származó bevételeket, hogy abból fedezzék egy-egy szervezet jövő évi kiadásait. Csütörtök délutánig kellett leadniuk a képviselőknek az első körös módosító javaslataikat a jövő évi költségvetéshez. Lázár János például 100 millióval növelné a Lakiteleki Népfőiskola kiadásait, Rogán Antal több száz milliót adna a Magyar Művészeti Akadémiának. Egy fideszes képviselő viszont a Magyar-Turán Alapítványt támogatná 150 millió forinttal, hogy meg tudják rendezni a hun-türk tudatú népek közös gyűlését.
Pénzhez jutnának a támogató szolgálatok, ha a parlament elfogad egy fideszes módosító javaslatot, így az érintett szervezetek az előzetes tervekkel ellentétben jövőre 6 milliárd forintból gazdálkodhatnának.
A Nemzeti Eszközkezelő felállításáról, illetve a jövő évi költségvetési törvényjavaslat módosításáról tárgyal mai ülésén az Országgyűlés.
A bécsi Raiffeisen Capital Management (RCM) alapkezelője szerint még tovább is gyengülhet a forint; a folyamatot lassíthatná, illetve megállíthatná, ha a kormány átgondolná költségvetési előrejelzését, és hiteles költségvetési tervvel állna elő a jövő évre.
A költségvetési szervekre és a többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezetekre vonatkozó feladat- és intézmény-felülvizsgálati programot indít a kormány. Az erről szóló, a 2012. évi költségvetési hiánycél tartását biztosító további feladatok címet viselő rendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
A pirula, amit kínálunk az embereknek, keserű, mert nem egyszerű takarékosságról, hanem a hétköznapokat érintő, átszervezésekkel, a jól megszokott viszonyok megváltoztatásával járó folyamatról van szó - mondta Pokorni Zoltán az ország 2012-es költségvetésének jellemzőiről tartott sajtótájékoztatóján kedden Szolnokon.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben az ország polgárainak megszorításokat kell elszenvedniük, addig például a Miniszterelnökség költségvetését növelik jövőre - írta Tukacs István szocialista politikus hétfői közleményében.
Mélybe küldte a tőzsdéket a görög miniszterelnök hirtelen jött népszavazásos ötlete, amitől később visszalépett, de egy világméretű csődhullám veszélye ettől még korántsem múlt el. A pánikból megint csak az a tanulság következett, hogy egy válság nagyon érzékenyen érintheti Magyarországot, a jelek szerint azonban ennek a kormányzat gyakran nincs tudatában. Erre utal a bizonytalan büdzsétervezés, a kiszámíthatatlan adópolitika és különösen az eva körüli dráma. Jó jel viszont, hogy a bankokkal tűzszünetet kötött a kabinet.
A Jobbik szerint az, hogy a 2012-es költségvetésben nem szerepel forrás a Puskás Stadion újjáépítésére, ám most mégis döntött a tervekről a kormány, azt bizonyítja, hogy a kabinet ad hoc jelleggel dönt milliárdos beruházásokról - jelentette ki pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi György ellenzéki országgyűlési képviselő.
A jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokról tárgyal ma az Országgyűlés.
A jövő évi büdzsé csak akkor tartható, ha semmi rendkívüli nem üt be - derül ki a közöskassza.hu friss elemzéséből. Márpedig kockázatok bőven vannak: alacsonyabb lehet a növekedés, gyengébb lehet a fogyasztás, és fizetnünk kell a Malévot, a MÁV-ot és a BKV-t is. Erre azonban már biztosan nem lesz pénz.
Csaknem félezer, azaz összesen 475 úgynevezett első körös módosító indítvány érkezett szerda estig, az általános vita lezártáig a 2012. évi költségvetéshez. A javaslatoknak alig tizedrészét jegyzik a kormánypártok.
Az iskolákon idén már végigsöpört egy "egyháziasítási hullám", és a kormány a jelek szerint mindent megtesz, hogy az önkormányzatok jövőre is arra kényszerüljenek, közoktatási intézményeiket adják át valamelyik egyháznak - olvasható ki a Haza és Haladás egyik tanulmányából. A településeknek így olcsóbb, a központi költségvetésnek viszont drágább lesz a közoktatás. Feltéve persze, hogy jövő évtől a kormány nem államosítja az iskolákat.
Sarkalatos és a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekről tárgyal ezen a héten az Országgyűlés.
Költségvetési felelősségi szerződést írt alá pénteken a Parlamentben az LMP és az MSZP. Az eredetileg ötpártira tervezett eseményen a Fidesz és a KDNP nem vett részt. A Jobbikot képviselő Hegedűs Tamás azt mondta, egyetértenek a megállapodással, de azt csak akkor szignálják, ha arra a kormánypártok is készek lesznek.
Mintegy 418 milliárd forint átcsoportosítását javasolja az MSZP a jövő évi költségvetésben. Szekeres Imre egy pénteki sajtóbeszélgetésen elmondta: többek között a 150 milliárd forintos országvédelmi alap forrásait, valamint az általuk feleslegesnek ítélt beruházások költségeit egyebek mellett szociális célokra, az államilag támogatott felsőoktatási helyek számának szinten tartására és az egészségügyben dolgozók bérének rendezésére költenék.
Folytatódik ma a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat vitája a parlamentben.
Először szólalt fel független képviselőként az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenc csütörtökön. A volt miniszterelnök a 2012-es költségvetésre vonatkozó javaslat általános vitájában úgy értékelt, hogy a kormány folytatja az elmúlt másfél év ámokfutását. Szavaira a fideszes Szijjártó Péter reagált, aki azt mondta, ha Gyurcsány Ferenc nem is, az emberek támogatják a kormány terveit.